Minden évben más időpontra esik a farsangi időszak, mivel mozgó dátum, ezért évente változik az időtartam. Idén január 6-ától (Vízkereszt) február 21-éig (Húshagyókedd) tart a szezonja a farsangnak és a fánk készítésének.

Vízkereszttől húshagyókeddig

A vízkereszt, amit úgy is szoktak hívni, hogy háromkirályok napja valójában a keresztények egyik legjelentősebb és legősibb ünnepe, amely Jézus Krisztus megjelenésének, kinyilvánulásának momentumait kapcsolja egybe. A napkeleti bölcsek, vagy más néven háromkirályok, Gáspár, Menyhért és Boldizsár ezen a napon látogatták meg a gyermek Jézust, akit a Jordánban szintén e napon kereszteltek meg, de Jézus első csodája is vízkereszt napján esett meg: a vizet borrá változtatta a Kánai menyegzőn. Vízkereszt napján szokás leszedni a karácsonykor feldíszített fát, és e napon kezdetét veszi a farsangi időszak, amely egészen húshagyókeddig, vagyis idén február 21-éig tart.

A húshagyókedd a nagyböjt kezdetét megelőző utolsó nap a keresztény egyházi évben, azaz a hamvazószerda előtti nap. A név is a böjt kezdetére utal, azaz ezen a napon lehet utoljára húst fogyasztani.

Zala megyében több faluban, így például Reszneken, Csesztregen, Milejszegen húshagyókedden "maskurázás" a szokás. Nappal, kora délután a gyerekek maskurának öltöznek, különféle házi készítésű jelmezeket öltenek magukra és járják a falu házait. Az őket fogadó házaktól apró ajándékokat, cukorkát, édességet, pénzt kapnak. Este a felnőttek öltöznek be, olyan módon, hogy függönydarabbal, ronggyal az arcukat eltakarják. A fogadó házaknál igyekeznek kitalálni, kit rejt a "maskura", kérdezgetik, ugratják egymást némi alkoholfogyasztással oldva a hangulatot.

A húshagyókedd a farsangi szezon utolsó napja, sok helyen ünneplik karnevállal, felvonulással. Talán a leghíresebb a New Orleans-i karnevál, amelyet Mardi Gras-felvonulásnak is neveznek. Húshagyókeddre esik a híres velencei karnevál utolsó napja is. A karnevál szó egyik etimológiája szerint a szó a latin carne levare (a hús elhagyása) kifejezésből származik, mások szerint carne vale (búcsú a hústól) adja a szó eredetét.

Nagy-Britanniában (illetve az angolszász országokban) Pancake Day-nek (Palacsinta Nap) is nevezik (a hivatalos anglikán Shrove Tuesday megnevezés mellett). A név eredete az 1400-as évekre nyúlik vissza, és azzal magyarázható, hogy a nagyböjt előtti utolsó napon a háztartásban található tojás és zsír elfogyasztásának egyik legegyszerűbb (és emellett legkellemesebb) módja a palacsinta készítése volt. A Pancake Day-en pancake race-eket (kb. palacsinta-futás) is tartanak, amelyeken a résztvevők (gyakran vicces öltözékekben) palacsintasütővel a kézben futnak versenyt, miközben a palacsintát fel-feldobva meg is kell forgatni. A leghíresebb pancake race-t a szokás szülőhelyén, a buckinghamshire-i Olney városában tartják. A futáson kívül sok más, palacsintával kapcsolatos vetélkedés is szokásos ezen a napon, pl. palacsintaevés, vagy a legfinomabb palacsintatöltelékek versenye.

A fánk története

Mint a szokássá vált ételeknek, édességeknek általában, a fánknak is megvan a saját története, bár arról, hogy a sok közül melyik igaz, megoszlanak a vélemények. Az viszont egészen biztos, hogy a fánk története hosszú időre nyúlik vissza, ugyanis már az ókori rómaiak és görögök is csemegéztek hasonló édességet. Annak hosszúkás alakja volt, és sütés után mézzel, vagy halszósszal kenegették meg.

A középkorban az arab szakácsok sütöttek a mai fánkhoz hasonló élesztős tésztát olajban, de még ekkor sem készült cukorral, bár ők valami édes szirupba forgatták bele a kisült tésztát.

Európában a fánk a XV. századtól lett ismert és népszerű, de kezdetben nem lekvárral, hanem húsos töltelékkel, vagy gombával készült. Később lettek népszerűbbek az édes összetevőkkel gazdagított fánk-fajták. A fánktészta az eredeti recept szerint megegyezett a kalácstésztával, amit a hollandok aszalt gyümölcsökkel tökéletesítettek, és így sütötték ki. Egyébként Amerikába is a holland telepesek vitték be, akkor még nem volt lyukas a tészta. Viszont 1847. június 22-én egy amerikai hajó hatalmas viharba került, és a kormánykerék egy küllője átszúrta a nyers fánktésztát, amit később ezzel a hibával sütöttek ki. Azóta készítik és fogyasztják lyukas állapotában a fánkot.

Legendák                         

Több további monda is napvilágot látott a fánk kialakulásával, elterjedésével kapcsolatban.

Az egyik legenda szerint Mária Antónia (Marie Antoinette), a francia királyné, XVI. Lajos francia király felesége terjesztette el a fánkot. A királyné egyszer egy farsangi álarcosbálon vett részt, és kedve támadt egy sétára. Így elszökött a bálról és elindult a városban. Az úton azonban megéhezett, de szerencséjére épp egy mézeskalács mester utcai standja előtt haladt el, így hát vásárolt tőle egy fánkot. Ez az édesség annyira ízlett a királynénak, hogy egy egész kosárral vitt haza belőle, a fánksütő mestert pedig a palotába hívta, hogy ossza meg a királyi cukrásszal a receptet. A királyi cukrász alakított valamennyit a recepten, majd rendszeresen elkészítette a mindenki körében nagy sikert arató fánkot, amely a farsangi mulatságok legkedveltebb édessége lett.

Marie Antoinette

Az osztrákoknál más történet látott napvilágot, amely egy pék semmirekellő feleségéhez fűződik. A pék, Krapfen rövid ideig élt csak, így ez nagy szomorúságot jelentett mindenkinek, hiszen osztrák földön mindenki hozzá járt friss pékáruért. Özvegye, Cecília vette át a pékség vezetését, aki addig kényelmes, és tétlen életet élt otthon. Noha az egykor mihaszna asszony gyorsan beletanult a pékmesterségbe, mégis előfordultak hibák: egy nap, épp farsang idején a kenyér nem sült ki időben. A vásárlók mérgesek és türelmetlenek voltak, szidták a péknét, aki rendkívül dühös lett. Végül az asszony felkapta az első dolgot, ami a keze ügyébe került, hogy hozzávágja az egyik vendéghez. Ez egy darab nyers kenyértészta volt. De a tészta szerencsére nem ért célba, a vendég feje helyett a már forró olajba zuhant, és ott hamar kisült. Így készült el az első fánk. A véletlenül kisült tészta a pékség legnépszerűbb terméke lett. A bécsiek Cecília Krapfent tartják a fánk feltalálójának. Egy másik változat szerint a pék, Krapfen nem halt meg, hanem ő maga dühítette fel asszonyát, és a nő az ő fejéhez akarta a tésztát vágni. Hogy a történet melyik formája igaz, arról megoszlanak a vélemények.

Magyarországon a XIX. század környéke óta ismert a fánk és fogyasztása a farsanghoz kötődik: a farsangi fánk népszerű böjt előtti csemege, ekkor a keresztény hagyományok szerint érdemes minél több fánkot enni a falánk élvezetek megvonása előtt. A fánknak mágikus erőt tulajdonítottak, fogyasztásától a következő év bőségét remélték. A népi hiedelmek szerint a fánk a párkeresés egyik szimbóluma is: a lányok egy-egy fánk ajándékba adásával jelezték a fiúknak szimpátiájukat.

Forrás:

wikipedia

Képek: wikipedia, pexels