Január 4-e a hipnózis világnapja, amelynek célja a hipnózissal kapcsolatos tévhitek eloszlatása, valamint annak bemutatása, hogy a hipnózis elismerést nyert pszichológiai és orvosi módszer. A világnapot 2006 óta tartják, elsősorban szakmai szervezetek és terapeuták kezdeményezésére.

Mi a hipnózis valójában?

A hipnózis a legintenzívebb szuggesztiós eljárás. Egy olyan különleges fiziológiai sajátságokkal együtt járó pszichológiai állapot, amely felületesen hasonlít az alvásra, és a személynek a tudatos állapotától eltérő tudatszintjét mutatja. Ezen állapotot felfokozott érzékenység és befolyásolhatóság jellemzi, amely során az illető belsőleg tapasztalt érzékeléseknek ugyanakkora jelentőséget tulajdonít, mint általában a külső valóságnak. Így tehát a hipnózis egy módosult tudatállapot, amely során az egyén fokozott figyelmi fókuszba kerül, miközben csökken a külvilág ingereire adott reakció. Fontos hangsúlyozni: a hipnózis nem alvás, és nem jár az akarat elvesztésével. A hipnotizált személy végig tudatánál van, és nem vehető rá olyasmire, amit nem akar.

A modern tudomány a hipnózist figyelmi és kognitív folyamatok sajátos állapotaként értelmezi, amely mérhető agyi aktivitásváltozásokkal jár.

Történelmi gyökerek és tudományos fordulat

Az elméletek szerint az emberek feltehetően már az őskorban alkalmaztak hipnózist. A kultikus cselekmények és a sámánizmus szertartásai részben önszuggesztióval magyarázhatók. Gyanítható, hogy véletlenül fedezték fel, és vallási háttere volt (meditáció, kultikus cselekmények).

A legkorábbi források, ahol nagy valószínűséggel hipnózisról van szó, részben az ókori Egyiptomból maradtak fenn. A legrégebbi leírás egy egyiptomi papirusztekercsen található, Kr.e. 3766-ból származik, és rajta ez olvasható: „Helyezd rá a kezedet, hogy karjának fájdalmát csillapítsd, és mondd, hogy a fájdalom megszűnt.”

Az ún. Ebers-papiruszon leírják a hipnózis alkalmazásának akkori módszereit. Ezek az eljárások nagyon hasonlítanak a maiakhoz. Az egyiptomi papok egyszersmind gyakorló orvosok voltak. Hipnózisindukciójuk a következő volt: fénylő lemezekkel kifárasztották a páciens szemét, így készítették fel a hipnotikus álomra őt. Ez pedig nem egyéb, mint a ma is használatos fixációs technika előfutára. A szuggesztiókkal megerősített kézrátételes módszert is ismerték.

A berlini Neues Museumban őrzött Westcar-papirusz arról számol be, hogy Dzsadzsa-manekh egy igen vad oroszlánt bírt rá arra, hogy engedelmesen kövesse. Ez a forrás kétségtelenül utal arra, hogy Egyiptomban már ismerték és alkalmazták az állathipnózist. Dzsadzsa-manekh mellett Deda is élt az állathipnózissal, bár ő csak kacsákkal, libákkal és egy ökörrel mutatta be tudományát.

A sumerek is alkalmazták a hipnózist. Erech híres papi iskolájában időtlen idők óta őriztek egy írást, mely alapján cáfolhatatlan bizonyíték van arra, hogy a különlegesen kiképzett orvos-főpapok hipnotikus álomban gyógyították a betegeiket. A hipnotikus állapotnak már ekkor három fajtáját különböztették meg: a felszínes, a közepes és mély hipnózis, úgy ahogy ma is megkülönböztetik ezeket a fokozatokat. 

Az indiaiak legősibb, szanszkrit nyelvű okiratában Manu Törvénykönyvében is hasonlóképp osztják fel a hipnotikus állapotokat. Itt "éber alvásról", "álmodó alvásról" és "örömteli alvásról" beszélnek. Sok modern jógatechnikában is szerepet játszik az önhipnózis. 

A Krisztus utáni 3. században élt filozófus, Porphüriosz leírt egy tudományos vitát a két filozófus, Plótinosz és Olümpiosz között. A vitát a két tudós tanítványai kezdték azzal, hogy melyikük mestere a nagyobb tudós. Végül Plótinosz "mágikus művészetek" tárgyában hívta ki ellenfelét. A vitát a tanítványok jelenlétében kellett volna eldönteni, de nem került rá sor, mert Plótinosz rögtön az elején a vetélytársa elé állt, merőn rászegezte a tekintetét, majd harsányan így kiáltott fel: "Nézzétek, Olümpiosz teste úgy összezsugorodik, mint egy erszény!" Olümpiosz testét pedig valódi görcsök kezdték el gyötörni, így aztán azonnal felismerte, hogy Plótinosz szellemi ereje nagyobb az övénél.

Az istenség szentélyében alvás, mint a hipnózis egyik különleges formája, egészen a 6. század közepéig fennmaradt. Ekkorra a szentély beavatott papjainak szerepét nagyjából átvették a keresztény szerzetesek, akik imával, szentelt vízzel, mártírok és szentek relikviáival és kézrátétellel hajtották végre csodás gyógyításaikat. Az önhipnózis középkori, korai példájáról szintén szerzetesektől, az Athosz-hegyi hezikasztusoktól szerezhetünk tudomást. Ők úgy érték el az önhipnózis állapotát, hogy mindkét szemükkel a tulajdon köldökükre meredtek. Ezért is nevezték őket omphalopszichikusok-nak,  vagyis köldöknézőnek. 

A 16. században Paracelsus az égitestek és a szervezet „delejes” kapcsolatáról beszélt. A gyógyításban fontosnak tartotta, hogy a megfelelő varázsigék mellett különböző ásványi gyógyszereket is alkalmazzon. Ezzel megvetette a „mineral magnetizmus” elméletének az alapját.

A római Athanasius Kircher jezsuita atya 1646-ban számol be az Experimentum Mirable (Csodás kísérlet) című könyvében egy kakas megbűvöléséről. Ez az első tudományosan dokumentált állathipnózis, és a később Mesmer által leírt "magnetismus animalis" (állati delejesség) előfutárának is tekinthetjük. 

A másik jezsuita, Maximilian Hell, a Felvidéken született csillagász, fizikus sok úgynevezett magnetikus kúrát végzett. Mágneseit a beteg szerv formájának megfelelően készítette el, majd ráerősítette a beteg testrészére. Meglepően jó eredménnyel: betegeinek mintegy 60-70%-a meggyógyult.

A modern kori hipnózis története a 18. századig nyúlik vissza. Franz Anton Mesmer nevéhez fűződik az első rendszerezett megközelítés, bár elméletei még nem voltak tudományosan megalapozottak. Látványos szeánszokon végzett csoportos gyógyításai (amely külsőségeiben emlékeztetett az exorcizmus szertartására) révén nagy ismertségre tett szert: ő tekinthető az első hipnózisiskola megalapítójának. Ennek ellenére gyakorlatából a verbális szuggesztió hiányzott: a terápiás hatékonyságot a titokzatos „mágneses fluidumnak” tulajdonította, amely a beteg teste fölötti kézmozgással („mágneses passzé”) átvihető a betegre. Ezt az animális mágnesességgel ('magnetismus animalis'; azaz a lélegző, lélekkel bíró lények mágnesessége) magyarázta, és mágneseket fektetett a páciensekre. Népszerűsége miatt a hipnózist sokáig mesmerizálásnak nevezték.

A 19. században Franciaország vezető szerepre tett szert a hipnózis kutatásában olyan központokkal, mint Nancy (Ambroise-Auguste Liébeault, Hippolyte Bernheim) és Párizs (Jean-Martin Charcot). Sigmund Freud 1885-ben meglátogatta Jean-Martin Charcot-t Párizsban, ekkor felfigyelt Mesmer módszerére, és gyógyítás céljából maga is kipróbálta. Ez vált a hisztériáról készült tanulmányainak kiindulópontjává. Később felhagyott ezzel a módszerrel, és áttért a szabad asszociációra. Írásaiból kiderül, hogy továbbra is foglalkozott hipnózissal. 

A „hipnózis” elnevezést James Braid skót orvos vezette be szintén a 19. században, aki már élettani folyamatként vizsgálta a jelenséget.

A 20. század során a hipnózis fokozatosan bekerült a klinikai pszichológia és az orvoslás eszköztárába. Ma már számos országban hivatalosan elismert terápiás módszer, megfelelő képzettséghez kötve.

A hipnózis alkalmazási területei

A tudományosan elfogadott hipnózis többek között az alábbi területeken használható kiegészítő módszerként:

• szorongás és stressz csökkentése
• fájdalomkezelés (például krónikus fájdalom vagy szülés során)
• fóbiák és traumák feldolgozása
• alvászavarok kezelése
• dohányzásról való leszokás támogatása

Számos klinikai vizsgálat igazolja, hogy a hipnózis nem csodaszer, de hatékony kiegészítője lehet más terápiás eljárásoknak.

Tévhit és valóság

A hipnózist sokáig övezte misztikum és szenzációhajhászás, különösen a színpadi hipnózis miatt. Ezek a bemutatók azonban nem tükrözik a terápiás hipnózis valóságát. A szakmai hipnózis etikai szabályokhoz kötött, és kizárólag a kliens együttműködésével végezhető.

A kutatások szerint az emberek nagy része bizonyos mértékig hipnotizálható, de az élmény intenzitása egyéni különbségeket mutat.

A hipnózis világnapja arra hívja fel a figyelmet, hogy a módszer megítélésekor a tudományos bizonyítékokra, ne pedig a filmes vagy színpadi ábrázolásokra támaszkodjunk. A nap célja az ismeretterjesztés, a szakmai párbeszéd és a tudatos, felelős alkalmazás népszerűsítése.

Forrás:

wikipedia

Felső kép: Hipnózis Richard Bergh festményén, 1887-ből (közkincs). Forrás: wikipedia