Tomi és a varázslatos locsolóvers
Tomi és a varázslatos locsolóvers
Egyszer volt, hol nem volt, egy kicsi faluban, dombok között, madárcsicsergésben élt egy kisfiú, akit úgy hívtak: Tomi. Tomi hét éves volt, és már hetekkel húsvét előtt nagyon izgatottan toporgott, mert tudta: közeledik a Locsolkodás Napja.
– Idén már igazi locsoló leszek! – mondogatta büszkén.
A nagymamája, akit mindenki csak Mamókának hívott, elő is vette a régi fiókból a piros masnis kölnis üvegcsét, és letette az asztalra.
– Ezzel még apád is locsolkodott, mikor akkora volt, mint te! – nevetett.
Tomi azonban nemcsak locsolni akart, hanem valami különlegeset csinálni. Egy olyan versikét mondani, amitől a lányok nevetnek, és nem futnak el vödörrel a kezükben, mint tavaly Zsófi.
Egy este, amikor a nap már csak narancssárgán pislogott a fák mögül, Tomi titokban kisurrant a kertbe. A kút mellett, az öreg diófa tövében valami furcsát látott. Egy kis fénygombóc lebegett a levegőben. Ahogy közelebb ment, látta, hogy az nem más, mint egy apró tündér!
– Te vagy… egy igazi tavasztündér? – suttogta Tomi.
– Bizony – csilingelte a tündér. – A locsolás ősi szokás, és csak az kap igazán szép tojást, aki szívből versel. Hoztam neked egy varázslatos locsolóverset – de csak akkor működik, ha hiszel benne!
A tündér odalebbent Tomi füléhez, és elmondta neki a verset. Aztán huss! – eltűnt egy pitypang szirmával együtt.
Másnap eljött húsvéthétfő. Tomi kis inget vett, a haját megfésülte, és elindult. Elsőként a szomszéd kislányhoz, Julcsához kopogott be.
– Szabad-e locsolni? – kérdezte, és kicsit izgult.
Julcsa anyukája mosolyogva beengedte, a kislány pedig már ott toporgott a nappaliban – festett hímes tojással a kezében.
Tomi vett egy nagy levegőt, és így szólt:
„Hajnali harmat csillan a réten,
Locsolni jöttem jó szívvel, szépen.
Illatot hozok, ne hervadj el, kérlek,
Piros tojást kapni – öröm lenne tényleg!”
Julcsa elnevette magát, és boldogan nyújtotta át a legszebb tojást.
– Ez volt a legszebb vers! – mondta. – És milyen jó illatod van!
Így ment tovább Tomi házról házra, és mindenhol mosoly, nevetés, csokitojás és házi süti várta. A nap végén már nemcsak kölnis, hanem boldogságillatú lett – mert tudta: nem csak locsolt, hanem örömet is adott.
És azóta minden húsvéthétfő reggel, ha csendben figyelsz, talán te is meghallod, ahogy a tavasztündér súg egy verset – csak neked.
ÜnnepekVilága cikkajánló