Kevés vers van a magyar irodalomban, amely akkora hatással volt a történelemre, mint a Nemzeti dal. A Nemzeti dal Petőfi Sándor legismertebb költeménye, amely az 1848–49-es forradalom és szabadságharc máig ható üzenete és a magyar hazafias költészet kiemelkedő alkotása.

A vers híres első sora szinte minden magyar számára ismerős:

„Talpra magyar, hí a haza!”

Ez a sor a magyar történelem egyik legismertebb idézetévé vált.

A Nemzeti dal kézirata. Forrás: wikipedia

A vers keletkezése

Petőfi a verset 1848. március 13-án, két nappal a forradalom kitörése előtt írta. A vers kezdősora a hagyomány szerint Szikra Ferenc hatására megváltozott: amikor Szikra meglátta az eredeti kezdősort (Rajta magyar, hí a haza!) azt a megjegyzést tette Petőfinek, hogy: „Barátom, elébb talpra kell állítani a magyart, azután rajta!”. Petőfi megfogadta a tanácsot és átírta a sort.

Petőfi a verset eredetileg arra a népgyűlésre szánta, melyet március 19-ére tervezett a pesti ifjúság. A bécsi forradalom (március 13.) hírére azonban felgyorsultak az események. 15-én először Pesten, a Pilvax kávéházban olvasta fel a verset.

A pesti Pilvax kávéház, ahol 1848. március 15-én Petőfi először olvasta fel a verset. Preiszler József korabeli színezett tollrajza. 

A Nemzeti dal a 12 ponttal együtt az első volt, amit a szabad sajtó kinyomtatott az elfoglalt Landerer-nyomdában. (Petőfi egyébként ide elfelejtette magával vinni a kéziratot, ezért emlékezetből diktálta le.) Ezután a versből több ezer példányt osztottak szét a nép között.

A nyomda előtt szavalta el a nép közösen a nemzeti dal eskü szövegét, ahogyan arról a Pesti Hírlap 1848. március 17-i száma megemlékezik. Nem mellesleg a Pesti Hírlapot is itt nyomták, a Hatvani utcában fellelhető Horváth házban, Landerer Lajos kiadótulajdonosnál (ma a Kossuth Lajos utca és a Szép utca sarka az Astoria és a Ferenciek tere között).

A történelmi pillanat

A legenda szerint Petőfi a Nemzeti Múzeum lépcsőjén állva elszavalta az egybegyűlt tömegnek a Nemzeti dalt, a jelenlévők együtt mondták a vers refrénjét:

„Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!”

Ez a pillanat a magyar forradalom egyik legismertebb jelenetévé vált. Petőfi azonban visszaemlékezéseiben nem említi a múzeumot azon helyek közt, ahol elszavalta a verset; itt feltehetőleg beszédet mondott, csak az utókor emlékezetében keletkezett a múzeumlépcsőn szavalás története. 

A vers jelentősége

A Nemzeti dal nemcsak irodalmi alkotás, hanem történelmi dokumentum is. Egy olyan korszak hangulatát őrzi, amikor egy nemzet készen állt kiállni a szabadságáért.

Ma március 15-én sok helyen elszavalják a verset – iskolákban, ünnepségeken és megemlékezéseken. Így a költemény több mint 175 év után is élő része a magyar kultúrának.

Petőfi Sándor: Nemzeti dal

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! –
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

(Pest, 1848. március 13.)

Forrás:

wikipedia

Felső kép: Thorma János Talpra magyar! című festménye, wikipedia