Amint beköszönt a tavasz, és a természet lassan kiszínesedik, valami különös is megérkezik az otthonokba: a húsvét. Festett tojások, csokinyuszik, sonka, kalács... és a locsolkodás. Egy hagyomány, amit vagy várunk, vagy rettegünk tőle – attól függően, melyik oldalán állunk a vizes vödörnek. De vajon hogyan alakult ki ez a szokás? Miért van locsolás egyáltalán? S hogyan változott az évtizedek során? Többek között fenti kérdésekre kerestem a választ.

A kezdet: egy kis víz, nagy szándékkal

A locsolkodás hagyománya ősi pogány gyökerekből ered, amely a termékenységhez, tisztuláshoz és a tavaszi megújuláshoz kapcsolódik. A régi pogányok úgy tartották, hogy a víz megtisztít, megújít, életet ad – ahogy a föld is frissé válik az esőzések után. Később keresztény tartalommal egészült ki a hagyomány, a kereszténység a tavaszi megtisztulást a feltámadás ünnepéhez kötötte, így vált a víz a tisztulás és az élet megújulásának szimbólumává. A szokás arra a legendára is visszavezethető, amely szerint locsolással akarták elhallgattatni a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat, illetve vízzel öntötték le a Jézus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vivő asszonyokat.

Markó: Húsvéti locsolkodás (1889), forrás: Markó Károly / wikipédia

Falusi közösségekben a fiúk húsvéthétfőn vödörrel, kútról hozott hideg vízzel öntözték meg a lányokat – néha tényleg nyakon öntötték őket –, ami a lányok számára megtisztulást, az udvarlás egy jelét, és társadalmi elismerést is jelentett. Vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték ezt a napot, ugyanis még ötven évvel ezelőtt is vödörnyi vízzel locsoltak, vagy az itatóvályúba dobták a lányokat, akik ezen a napon a legszebb ruhájukban pompáztak. Napjainkban a locsolás e módját elsősorban falusi ill. kisvárosi közegben, főként (de nem kizárólag) hagyományörző csoportok mívelik. A locsolásért cserébe hímes tojás járt – a tojásokat a lányok maguk festették, sokszor napokkal a locsolkodás előtt.

Népszokások faluról falura

A locsolkodás formái tájegységenként jelentősen eltértek:

• Palócföldön gyakori volt az úgynevezett. „kútból öntés”, ahol a legények tényleg vödörrel, gyakran hideg kúti vízzel öntötték le a lányokat. A lányok ennek ellenére a legszebb ruhájukat viselték, a legények pedig azon versenyeztek, hogy ki hány „öntött” lányt tud felsorolni.
• Kalotaszegen (Erdélyben) hagyományosan a legények előbb köszöntőt mondtak, majd kézi permetezővel, illatos vízzel locsoltak. Ez már finomabb módja volt a figyelem kifejezésének, s az illatok ünnepévé vált – nem ritkán saját főzésű virágvízzel locsoltak.
• Szatmárban és Székelyföldön a locsolás után közös mulatság is járt: a háziak étellel-itallal kínálták a legényeket, s az egész napos locsolás egyfajta közösségi eseménnyé nőtte ki magát.
• A Dunántúlon különösen nagy szerepe volt a locsolóverseknek. Ezek lehettek komolyak, tréfásak vagy akár pajzánabbak is – a verselés szinte kötelező volt, és a vers hossza, humora is befolyásolta, milyen „jutalmat” kapott a legény: hímes tojást, kalácsot vagy pálinkát.

A hímes tojás és más húsvéti kincsek

A lányok feladata sem volt kisebb: a hímes tojásokat – amik a locsolásért jártak cserébe – gondosan készítették. A tojásfestés is népszokás volt, amely sokszor családi eseménynek számított. Viaszos díszítés, berzselés (hagyma héjának levével való festés), karcolás (magyar kézműves technika) – ezek a technikák mai napig élő módszerek.

Magyaros festett húsvéti tojás, forrás: Tszilvia / wikipédia

A piros tojás volt a legelterjedtebb – a piros szín Krisztus vérére utal. Egy legenda szerint mikor Krisztus a keresztfán függött, előtte egy asszony egy nagy kosár tojással állt meg imádkozni, és Krisztus vére rácseppent a tojásokra. Ezért szokás a húsvéti tojást pirosra festeni. A vallásos magyarázaton túl a piros szín a vért, az életet is jelenti. A tojás pedig a termékenység és az újjászületés szimbóluma. Egyes falvakban ma is „tojáskiállításokat” tartanak, ahol a helyi asszonyok mutatják be saját, tradicionális díszítésű tojásaikat.

Parfüm, versike és szódásszifon – a városi romantika

Ahogy a társadalom modernizálódott, a városi környezetben kissé átalakult a locsolkodás. A vödör helyét átvette a parfümös üveg, a kúti víz helyett kölnivíz csillogott. A fiúk többé nem szaladtak végig az utcán csuromvizes lányokat hagyva maguk után, hanem öltönyben, kis versikével érkeztek, gyakran kicsit zavarban, de annál nagyobb igyekezettel.

Kézzel pingált magyar motívum egy óriási húsvéti tojáson a budapesti Vörösmarty téren, forrás: Tobin / wikipédia

Külön műfajjá fejlődött a locsoláshoz társuló – néha engedélyt kérő, néha humorosan fenyegető, néha esetleg enyhén pajzán – rövid versike elmondása a lány lelocsolásának aktusa előtt. Sok közismert változata létezik, de nem ritkák a rögtönzött kreálmányok sem. A klasszikus rigmusok mára már átalakultak, de sok családban apáról fiúra öröklődtek:

Én a kertész fia vagyok,
kislányokat locsolgatok.
Gyere, kislány, el ne hervadj,
Jó kölnivel meglocsollak!

És persze ott voltak a tréfás, modern változatok is, amelyeket gyerekek és fiatalok is előszeretettel használtak:

Zöld erdőben jártam,
Kék ibolyát láttam,
El akart hervadni,
Szabad-e locsolni?

Ezek a versek egy egész generáció emlékezetében élnek, és a gyerekek gyakran kis kosárkában gyűjtötték be a csokitojásokat, aprópénzt – vagy akár egy pohárka házi szörpöt, ha a nagymamánál locsoltak.

És ma? Egy hagyomány útkeresése

A mai világban a locsolkodás már nem az, ami egykor volt. A városi fiatalok közül sokan már csak emlékekből ismerik, mások egyre inkább idegenkednek tőle. A kölnivíz helyett gyakran egyszerű üzenet vagy virtuális kép érkezik, a személyes locsolás helyét átvette az online „megöntözlek” üzenet.

Vannak, akik még mindig komolyan veszik: házról házra járnak, verset mondanak, kisfiúként megtanult szokásokat örökítenek tovább. Mások viszont inkább elzárkóznak – a locsolást tolakodónak, elavultnak érzik. Felmerül a kérdés: vajon marad-e helye a hagyományos locsolkodásnak a modern világban?

Az illatok ünnepe vagy az öntözés rémálma?

A locsolkodás lehet varázslatos, meghitt és nosztalgikus – ha szeretetteljes gesztus marad, nem erőszakos szokás. Lehet a családi összejövetelek része, a nevetés forrása, a generációk közötti híd, hiszen ilyen alkalmakkor együtt indulhat locsolni nagypapa, apa és fia. De ha kényszer, ha kényelmetlen, akkor könnyen válik rémálommá, amit jobb lenne elfelejteni.

Locsolkodás Ópusztaszeren 2009-ben, forrás: Opusztaszer / wikipédia

Megfelelő megoldás lehet, ha mégis követnénk a hagyományokat: átalakítjuk azt, és a magunk ízlésére formáljuk. Megőrizzük ugyan, de vödör helyett illatos parfümmel, pénz helyett hímes tojással ajándékozzuk meg egymást, hiszen minden korban ugyanaz volt az üzenete a húsvétnak: figyelem egymás iránt, közös nevetések, a közösségi programok. Ünnepeljük együtt a tavaszt, és az életet!

Egy hagyomány jövője

A locsolkodás a mai napig él – csak másképp mint régen. Mint minden hagyomány, ez is változik, alkalmazkodik a modern élethez. A kérdés nem az, hogy lesz-e még locsolkodás tíz év múlva, hanem hogy milyen lesz. Talán kevesebb lesz a hímes tojás, de több a kedves szó. Kevesebb a locsoló versike, de több a mosoly. És talán, ha húsvéthétfőn megcsörren a kapucsengő, még mindig lesz olyan kislány, aki izgatottan rohan az ajtóhoz, kezében egy csokitojással – hátha jön a locsoló. Persze a másik oldal is bekövetkezhet: húsvéthétfőn inkább elutazunk valamerre. De talán mégiscsak érdemes lenne valamit megőrizni abból, ami egykor közösségformáló ünnep volt.

Forrás:

wikipedia

Felső kép: pixabay