A pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradását ünnepli meg. A Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, áradása; ez a kiáradás. A Szentlélek (görögül hagion pneuma, latinul Spiritus Sanctus), ezen a napon áradt ki Jézus tanítványaira, az apostolokra, és ezzel a napot új tartalommal töltötte meg a keresztények számára:

„Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen,
hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek.
Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre.
Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.”

Apostolok cselekedetei 2:1 - 2:4, (RÚF, 2014)

Pünkösd története

Pünkösd, forrás: Julius Schnorr von Carolsfeld / wikipedia       

A pünkösd a Sínai-szövetség ünnepéhez kapcsolódott a zsidóknál Krisztus korában. Jelei a szélzúgás és a tűz voltak, amelyek Isten jelenlétének és a kegyelem kiáradásának szimbólumai.

Az Újszövetség eseményeit már az Ószövetség prófétái előre jelezték Krisztus születése előtt: „Új szövetséget kötök veletek... akkor majd... új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek... Az én Lelkemet oltom belétek...” (Ez. 36,25–27; 11,19; Jer. 31,31k).

Keresztelő János is jövendölt a Szentlélekről: „Jézus majd Szentlélekkel és tűzzel fog benneteket megkeresztelni” (Máté 3,11).

Jézus Keresztelő Jánosnál keresztelkedett meg, és ekkor a Szentlélek galamb formájában leszállt rá. Ezért a katolikus ikonográfiában a Szentlélek egyik leggyakoribb jelképe a galamb.

A katolikus pünkösdi ünnep a húsvéti misztérium beteljesedése: a Szentlélek eljövetele, ajándékainak kiáradása, az új törvény megjelenése és az Egyház születésnapja. 1956-ig vigíliája, 1969-ig oktávája is volt; a húsvéti időszak pünkösdöt követő szombaton ért véget. 1969 óta pünkösd hétfője már az évközi időhöz tartozik.

Pünkösdhétfő Magyarországon munkaszüneti nap.

Eredete az ószövetségi zsidó vallási ünnephez, a héberül Sávuótnak nevezett ünnephez kapcsolódik, amely a törvényadás (a Tóra átadásának) emléknapja és az új kenyér ünnepe.

Az Ószövetség szerint az Úr három főünnepet rendelt a zsidóknak: „Háromszor szentelj nekem ünnepet évenként! Tartsd meg a kovásztalan kenyerek ünnepét! Hét napig egyél kovásztalan kenyeret, ahogyan megparancsoltam neked, az Ábib hónap megszabott idején, mert akkor jöttél ki Egyiptomból. Üres kézzel senki se jelenjék meg előttem! Azután az aratás ünnepét, amikor meződ vetésének első termését takarítod be. És a betakarítás ünnepét az esztendő végén, amikor a termést betakarítod a mezőről. Évenként háromszor jelenjék meg minden férfi az Úristen színe előtt (Jeruzsálemben)!” (2Mózes 23,14–17)

A középső, az aratás ünnepe felel meg a pünkösdnek, amely az ötvenedik nap: „Számoljatok a szombatra következő naptól, tehát attól a naptól, amelyen elviszitek a felmutatásra szánt kévét, hét teljes hetet. Ötven napot számoljatok a hetedik szombat utáni napig, és akkor mutassatok be új ételáldozatot az Úrnak!” (3Mózes 23,15–16)

Az Apostolok cselekedetei így írják le a pünkösd eseményét: „Amikor pedig eljött pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szent Szellemmel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogy a Szellem adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a Föld minden nemzete között éltek. Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni.” (ApCsel 2,1–6)

A Szentlélek pünkösd napján áradt ki Jézus Krisztus anyjára, Szűz Máriára, valamint az apostolokra. (Limbourg fivérek: Les Très Riches Heures kódex, 15. század)

Péter apostol megmagyarázta az eseményeket, utalva Jóel próféciájára: „Az utolsó napokban így szól az Isten, kitöltök Szellememből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak; még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Szellememből, és ők is prófétálnak.” (ApCsel 2,17–18)

Jézus is megígérte a Pártfogót, akit az Atyától küld: „az Igazság Szellemét, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam.” (János 15,26b)

„Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok; ha pedig elmegyek, elküldöm Őt hozzátok. És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet...” (János 16,7–11)

Így teljesedett be az ígéret: Jézus kitöltötte Szentlelkét.

A Szentírás tanúsága szerint pünkösdöt húsvét után az ötvenedik napon tartják, vagyis a húsvét utáni hetedik vasárnapon és az azt követő hétfőn. A nyugati kereszténységben a legkorábbi lehetséges dátuma május 10–11., a legkésőbbi pedig június 13–14.

A pünkösd egy 14. századi misekönyvben ábrázolva. Forrás: National Library of Wales / wikipedia

Görög nevének (πεντηκοστή, pentékoszté) jelentése is „ötven”, és a magyar „pünkösd” szó is ebből származik. Hasonlóan a húsvéthoz, eredetileg többnapos ünnep volt, de ma már csak két nap számít hivatalos ünnepnek.

Bár pünkösdöt ünnepként csak a 2. századi keresztény írók (például Tertullianus és Órigenész) említik, ünneplése az apostoli időkre vezethető vissza. A bérmálás szentségét hagyományosan pünkösdhöz kapcsolódva szolgáltatják ki a római katolikus egyházban.

Az ünnep miatt május hónapot gyakran pünkösd havának is nevezik, bár maga az ünnep sokszor júniusra esik.

Forrás:

wikipedia

Felső kép: Tipikus nyugati kép a pünkösdről. Duccio di Buoninsegna / wikipedia